Több, mint két évtizede cégünk több ezer épület építésénél nyújtott szakértői támogatást az új technológiák, építőanyagok hatékony alkalmazásához.
Kivitelező partnereink mellett örömmel találkoztunk a kihívásokat bátran vállaló vásárlóinkkal is, akik otthon, szakember támogatásával vagy akár anélkül vágtak a felújítási munkák, a házépítés szervezésébe, kisebb-nagyobb feladatok saját kivitelezésébe.
Vásárlóinkon kívül szeretettel várjuk magyarországi építőanyag kereskedéseket Hálózatunkba.
Véleményünk szerint, a kereskedelmi vállalkozások eredményességét és versenyképességét az mozdítja előre, ha sikerül a közös marketingpolitika, az arculat, a beszerzés és az értékesítés területén olyan egységes elveket és működési mechanizmusokat kidolgozni, amelyek megfelelnek a jogszabályoknak és a közös érdekeknek.
Fontosnak tarjuk, hogy Hálózatunkban az együttműködési elvek és szabályok lefektetése során kiemelt szempontként kezeljük azt, hogy az egyes vállalkozások számára továbbra is biztosítva legyen a jogi önállóság, a stabilitás és függetlenség, valamint a saját eredményességük megvalósítása és növelése.
Várjuk Hálózatunkhoz csatlakozni vágyó vállalkozásokat az alábbi feltételekkel:
Kérdéseire állunk szíves rendelkezésére, keressen minket a +36306302823 telefonszámon vagy e-mailben iroda@hufbau.hu e-mail címen.